Testvértelepülések

PINCEHELY - Magyarország

Pincehely (németül Binsenhelm) nagyközség Tolna megyében, a Tamási kistérségben. Három település (Görbő, Gyánt, Pincehely) összeolvadásából jött létre.

Már a kőkorszakban is lakott hely volt. Több kőbalta, őrlőkő, véső került Pincehelyről a Nemzeti Múzeumba és a szekszárdi Múzeumba is. A Budapest-pécsi vasútvonal építése alkalmával a falu határában lévő homokkszigetek egyikén, közvetlenül a Kapos bal partja mellett nagy mennyiségű edénytöredéket, korhadt csontokat, őrlőkövet, s egy gyalukés alakú, rézből készült vésőt és egy bronzgyűrűt találtak. A pincehelyi rác-temetőből a Nemzeti Múzeum birtokában van egy őskori bronz szárnyas, talpas véső, keskeny, a szárnyaknál kiszélesedő forma, keskeny szárnyakkal és gyengén emelkedő talppal; felső végén kerek záródású, éle elég erősen kihajlik. De a legújabb korban is kerültek elő leletek. 1966-ban a Pap-szigeten az eke nagy mennyiségű ezüst pénzt fordított ki a földből.

A rómaiak korából is maradt emlék. Pincehelyen a Polgármesteri Hivatal mögötti utcában egy udvar répáspincéjének egyik oldalát régi római fal övezte. Valószínűleg régi római út vezethetett itt keresztül.

A honfoglalás korában Tolna megye nagy része éppen Árpád vezéré, vagy családtagjaié lett, így Pincehely község is minden valószínűség szerint.

Azt tudjuk, hogy Görbő 1397-ben a Kanizsai családé. Valószínű, hogy Pincehely is az övék volt már akkor, hiszen 1424-ben került Ozorai Pipó birtokába, éppen a Kanizsai családtól. 1430-ban viszont már a Garai családé. Garai László özvegye, mivel a simontornyai vár nem lévén jó karban, Pincehelyen lakott.

A török 1526-ban végig portyázta a Kapos-völgyét, de el nem foglalta. Miután 1541-ben Buda elesett, akkor kezdte a török a többi területet is elfoglalni. Simontornyát és környékét 1543-ban foglalta el, valószínűleg ekkor foglalta el Pincehelyt is. 1559-ből származó adatok alapján jelezve vannak azok a hódoltságbeli falvak, melyek Várpalota várához tartoztak. Eszerint Pincehely Görbővel együtt Ormándy Jánosé. Még 1571-ben is Várpalota tartozéka. A simontornyai szandzsák 1572. évi fejadó összeírásának Tolna megyei helységei és lakossága című írásban ezt olvashatjuk: "Pincehely 36 családfő, Görbő 31 családfő."

"régen Simontornyához tartozott, a Kapos folyón túl fekszik, Sziget (értsd: Szigetvár) eleste óta nem tudják birtokolni." Görbőről pedig ezt írják: "Palotához tartozik, sziget mellett fekszik, nem tudják birtokolni."

A felvidékre visszahúzódó magyarság igyekezett a török ellen harcolni. Sok-sok vitéz tett, kisebb csetepaté, rajtaütés tette bizonytalanná a török életét. A harcokban kitűnt katonák aztán jutalmul birtokokat kaptak. Így történhetett meg, hogy 1560-ban I. Ferdinánd király Pincehely, Gyánt és Görbő birtokokat Zay Ferenc kassai parancsnoknak, Liszthy János kapitánynak és Viczmándy Mátyásnak adományozta. Alig három évtizeddel később viszont Pincehelyt, Görbőt és Miszlát Podgorai Gáspár győri katonának ajándékozzák jó szolgálataiért. Ez 1588-ban történt és ekkor már volt malom Pincehelyen és Görbőn. Az adományozást Fejérkövy István nyitrai püspök, Rudolf király helytartója végezte.

1628-ban Pincehely, mint Esterházy-birtok van jelölve, de 1630 körül már lakatlan. Ezt az 1635. március 30-án kelt adománylevél bizonyítja, amikor Podgorai Gáspár magvaszakadta miatt Esterházy Miklós nádor utasítására a győri káptalan beiktatást teljesít Horváth, másképpen Visych Pál és Jogosits János számára a török elől elmenekült lakatlan községben. De mivel ott a török volt az úr, a beiktatók a községbe bemenni nem mertek, ezért jelképesen Győr városában iktatták be őket birtokukba. 1686-ban vége lett a 150 éves török uralomnak, Pincehelyről is kiűzték a törököt.

1686. szeptember 26-án Bádeni Lajos Tolnáról feljött Simontornyára, rövid ostrom után elfoglalta azt. Másnap Pincehelyre jött és elfoglalta a bozótban lévő földvárat, melynek csak kevés martalóc katonája volt. Itt a palánkvár mögött török templomot leltek. Bádeni Lajos még két napig Pincehelyen táborozott, de csapatai már megindultak Kaposvár ellen.

               

SZÁRAZD - Magyarország

A szép fekvésű, két domb között elhelyezkedő Szárazd község Tolna megye legkisebb falvai közé tartozik, a Tamási kistérség része. A település a Budapest-Pécs vasútvonal és a Kapos folyó mellett helyezkedik el. A településen nincs átmenő közúti forgalom (zsákfalu), Keletre 1 km-re van Gerenyás, a bevezető út mentén. A népesség jelenleg 249 fő, döntő többségében evangélikus vallású. Lakások száma: 136. A településen óvodai nevelés, alsó tagozatos általános iskolai oktatás nem folyik, a kulturális élet központja a Művelődési Ház, valamint a Könyvtár- Teleház, sportolási lehetőséget a sportpálya biztosít. Református temploma van orgonával. A község összterülete 778 hektár. Lakossága 1945-ben erősen kicserélődött a benes dekrétumok miatt, felvidéki (Perbetei) lakosokat telepítettek a kitelepített sváb lakosság helyére.

Szárazd egykor kelta település volt, ahogyan ezt az itt talált arany- és ezüst ékszerek, zománcozott láncok, tűzőtűk és szárnyas fibulák igazolják. A község nevét már az Árpád-kori Okmánytárban olvashatjuk. A W.V. 185 jelű oklevelet III. Endre király 1228-ban Baas fiai részére adta ki. Ebben Szárazd, Tolna megyei községet adományozta nekik. Az oklevél a községet szó szerint Egenszáraznak írja. Ez mai nyelven igen szárazat jelent. Egy 1257-ben keltezett oklevél egyházi tulajdonként említi a helységet. Már a 15. században állt a temploma.

A törökök legyőzésében érdemeket szerző katonai vezetők földbirtokot kaptak tevékenységük jutalmául a vadonná vált területeken. Az új fölbirtokosok 1700 körül elkezdték a munkaerő toborzását birtokaikra, elsősorban a török által meg nem hódított Magyarországi területekről. A toborzott magyar lakosság a jobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező falvakba települt. A dimbes-dombos határral, és kevésbé jó minőségű földdel rendelkező helyekre III. Károly osztrák-magyar császár hívására 1720 körül őseink közül az elsők is útra keltek Németországból. A Szárazdra települők többségükben Hessen tartományból érkeztek. Szárazd község újraalapítása a földesúrral kötött szerződés értelmében 1737. május 5-én történt. Ezek az emberek, különösen a kezdet kezdetén kemény körülmények között irtották a vadont, az erdőt, csapolták le a Kapos menti mocsarakat, forgatták a szántóföldeknek szánt talajt.

Az első főállású tanító beállítása 1738-ban történt, azóta folyamatosan működött iskola  a községben. Az 1980-es években megszüntetett általános iskola  1848-ban épült, majd 1891-ben megnagyobbítva újjáépítették. Ugyanekkor épült újjá a paplak is. Az 1781-ben, II. József osztrák-magyar császár által kiadott Türelmi Rendelet lehetővé tette a protestánsok számára is kőtemplom építését. Ezzel a lehetőséggel élve evangélikusok 1787-1788-ban kőtemplomot építettek. Ennek megnagyobbítása, átépítése a templom fennállásának 100. évfordulóján, 1887-ben történt meg. Ekkor kapott a tető és a torony új faszerkezetet, és ezutóbbi új fém toronysisakot. A templomtető és a torony újabbkori felújítása 1997-ben készült el.

1945 és 1948 között kitoloncoltak Magyarországról kb. 200 ezer német származású magyar állampolgárt. A 722 fő szárazdi lakosból 176-an maradhattak szülőfalujukban. Helyükre Felvidékről, Erdélyből, ugyancsak az otthonaikból kitelepített került, továbbá a környező magyarlakta falvakból is több család érkezett. A különböző népcsoportok a kezdeti surlódások után jól megfértek egymás mellett, sőt vegyes házasságok révén megkezdődött az előző évtizedekben a lakosság összeolvadása. A Német Kisebbségi Önkormányzat Múzeumot létesített 1996-ban.